ÉrdLeMKE

Beszámoló

Jókai 200 és lengyel menekülttáborok Felvidéken

2025. augusztus 23-án reggel indult el Érdről az autóbuszunk, miután felszállt a kirándulók egy része. A Honvári házaspár sajnos lemondta a kirándulást, de ajándékot és nemzeti színű szalagot küldtek maguk helyett. Diósdon az Intersparnál és Sashegyi úton is megálltunk a felszállókat összeszedni. Így 41 fővel kirándultunk és persze, a már jól ismert buszvezetőnk, Vedrédi János.

A tanulmányút „apropója” a szlovákiai menekülttáborok felkeresése és Jókai születésének 200. évfordulója volt. Segítségünkre volt Zsok Gizella az úton, aki a komáromi könyvtár igazgatója volt. A buszon Dózsa Lajos elnökként köszöntötte a tanulmányúton résztvevőket, majd Bazsóné Megyes Klára, egyesületi titkár és főszervező, ismertette az út főbb céljait és történelmi hátterét, aztán Lajos beszélt a párkányi csata jelentőségéről és a Mária Valéria hídról, annak történetéről.

Első megállónk a Mária Valéria hídon való átkelés után Párkányban volt, ahol megemlékeztünk Sobieski Jánosrról a párkányi csata emlékművénél. A koszorút Sebestyénné Majchrowska Ewa és Bazsóné Megyes Klára helyezték el tisztelettel. Ezt követően a lengyel himnuszt énekeltük el. Itt a világháborúk hősi halottjainak és az ezeréves lengyel-magyar barátságnak is van egy emlékműve, ahol szintén tiszteletünket tettük, Ne feledkezzünk el, a szintén itt található gróf Esterházy János-emlékműről sem, viszont személyéről, majd csak Bényben emlékeztünk meg illően.

Következőnek Ebeden álltunk meg. A volt kaszárnya falánál róttuk le tiszteletünket. A lengyel menekülteket szeretettel fogadták be, itt segítségünkre volt egy helyi könyvtáros, Páldi Tímea. Az emléktábla szlovákul és lengyelül hirdeti, hogy „Ez az épület egy internálótábornak adott otthont a német megszállók által 1940 – 1945 között üldözött lengyel hazafiak számára.” A koszorút Temesvári Gábor és Aradi Gabriella helyezték el az egyesület nevében; Bencsik Ildikó Jékely Zoltán: Ott Északon c. versét olvasta fel, illetve meghallgattuk a lengyel himnuszt tiszteletadásunk jeléül. A következő állomásunkhoz vezető úton Bencsik Ildikó bővítette ismereteinket Jókai Mórról és megosztott velünk néhány érdekes idézetet arról, hogy Gárdonyi Géza hogyan vélekedett az íróról.

Pontban 9 órakor indultunk tovább Komáromba, egészen pontosan Észak-Komáromba, más nevein Révkomárom vagy Komárno. A parkolónál a komáromi vár falánál rögtön megálltunk, ahol a Szent Szűz lábánál a következő felirat olvasható: „Nec arte nec marte”, ami annyit tesz, hogy sem csellel, sem erővel. A magyarázat magért beszél: a várat nem sikerült sem a török korban, sem pedig az 1848-49-es szabadságharc alatt bevenni, mivel utóbbi eseténben kapituláltak a várvédők. Azt is megtudtuk, hogy a 2. világháború alatt a szovjet katonák nem hagyták el a vár területét és a szemetet is itt halmozták fel, majd egyszerűen elfalazták. Promenádunk során arra jártunk, ahol a múlt században korzóztak az emberek. Az 1849-es emlékmű mellett is elsétáltunk a városi parkban. Megtudtuk, hogy gyakran cserélődtek a szobrok itt. A Zsok Gizella vezette városnézésünk közben köztéri miniszobrokat is találtunk. Ezek közül első Laborfalvi Rózát ábrázolja. Ezek a szobrocskák Jókai Mór születésének 200 éves évfordulójára készültek el és játékos keresgélést jelenthet azok számára, akik kedvelik az ilyen típusú játékokat a projekt neve „Játékos séta Jókai nyomában”.

A Tiszti Pavilon homlokzatán a Viribus Unitis (Egyesült erővel) felirat olvasható. A felirattal kapcsolatban egy mulatságos történetet is megismerhettünk arról, hogy az építők annyira túlzásba vitték Ferenc József jelmondatának használatát, hogy a mosdók felett is elhelyezték a jelmondatot. A Tiszti Pavilonban mérnökkari parancsnokság és katonai kaszinó kapott helyet, így gondoskodtak a katonák szórakozásáról is. A felfedező kedvűek belül megtekinthették Selye János mellszobrát az épület belső udvarán.

Következő állomásunk a Klapka György téren és az itt található Klapka György szobornál volt. A szobor mögött magasodik a városháza és előtte az üveggel lefedett kút, melyből nem sokat lehet látni. A tértől jobbra látható a Szentháromság-szobor. Ez a város legrégebbi szobra. A Szentháromság-szobor mögött látható a Zichy-palota, ahol az első komáromi színház is működött. Itt látták a helyiek először játszani Déryné Széppataki Rózát. Utunk a Szent Anna-kápolna mellett vezetett el, mely többször is leégett, ispotálya 1945-ig működött. Út közben elsétáltunk amellett a ház mellett ahol a kis Jókai nevelkedett. Az eredeti ház kapuja műemlékvédelmi okokból a ma látható épületen belül található, de csak akkor, ha nyitva van a kapu, viszont ez nem fordul elő sűrűn, az itt lakók védelme érdekében.

Innen a református templomba mentünk, ahol Fazekas László lelkipásztor és emeritus püspök fogadott bennünket, aki összefoglalta az egyház, és a Jókai család padjának történetét, melyet Jókai Mór is megírt A leghátulsó pad című novellájában. A történet röviden így hangzik: Amikor Jókai Mór édesapja Révkomáromba költözött az első vasárnapon magával vitte feleségét is. A férfi a presbiterek padján kapott helyet a második pad második helyén. Feleségét nem engedték be a hölgyek padjára, s csak a legutolsó pad mögött állta végig az istentiszteletet. Mikor ezt Jókay József megtudta, padot csináltatott arra az üres helyre. Ezen a padon hirdeti a kis tábla, hogy ez a Jókai család padja. A templommal szemben található kollégiumba járt Jókai Mór is, aminek emléket állítanak a márványtáblák. A megemlékezés a Jókai szobornál volt, a Duna Menti Múzeum bejárata előtt. A koszorút Dózsa Lajos és Bencsik Ildikó helyezték el, majd csoportkép is készült a szobor előtt. Komáromban már csak szabad programunk volt 14 óráig.

Innen Zselízbe vitt az utunk, ahol Polka Pavel, a zselizi múzeum igazgatója fogadott minket a Szent Jakab Plébániatemplomban. A templom középkori freskóit nemrégiben kezdték el restaurálni. Az oltár alatt található szarkofág történetét is elmesélte Pavel, aki ezen kívül még sok érdekes történelmi adalékkal szolgált számunkra. A templomban Bencsik Ildikó előadásában meghallgattuk Csanádi Imre: Lengyelek című versét; megkoszorúztuk a Fekete Madonna képének másolatát, amit a zselízre internált lengyel katonák ajándékoztak. Majd a Franz Schubert Emlékszobában Polka úr beszélt Schubertről és a múzeum gyűjteményéről. Itt meglepetés is várt ránk, mivel itt született Franz Sacher fia Eduárd, ezért meglepetésként Sacher-tortát kaptunk. (Én ennek nagyon örültem, mert kedvenc tortám, egyszerű, de nagyszerű és a szabad program során Sacher-torta ízű fagylaltot ettem, ami szintén nagyon ízlett.) Természetesen az információk itt sem maradtak el a buszon, melyeket én osztottam meg az utazó társasággal Esterházy Jánosról. A témáról többszörös előadónk, Molnár Imre könyvéből informálódtam.

Utolsó megállónk Bény volt, ahol a rotundát szerettük volna megtekinteni. Páldi Tímea itt is várt bennünket. Sajnos nem tekinthettük meg belülről az Árpád-kori rotundát. Érdekessége a 12 ülőfülke, melyekben énekléskor különböző énekhangok képződnek, így különleges élményt nyújtva a látogatók számára. Azonban Szűz Mária tiszteletére szentelt apátsági templom és a nyáron rendbe tett kertje is megnyugtató látványt nyújtott. Mellette pedig megállónk másik „ürügye” gr. Esterházy János tiszteletére állított fa emlékmű, amit egy helyi fafaragó mester készített. Verssel és koszorúzással tisztelegtünk a meghurcolt mártír emléke előtt. A verset Bencsik Ildikó olvasta föl, Baka Györgyi tagtársunk tollából: A lélek keresztútján címmel, a koszorút Heiszlerné Karpiák Teréz és Radóczné Mojzes Mária helyezték el.

Visszafelé a Mária Valéria hídról az Esztergomi Bazilika látványa méltó lezárása volt a napnak. Mindenki épségben megérkezett és sok információval gazdagodhattunk. Remélem, a beszámolóm visszahozza az emlékeket és akik nem tudtak részt venni ezen a kiránduláson, azoknak is élménnyel szolgál.

Vernyik Anett
Érd, 2025. 08. 26.