Érdi
Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
2030 Érd, Hivatalnok utca 14.
Polsko-Węgierskie Stowarzyszenie Kulturalne
w Érd
+36 30 1797250

2019. május 25-26.
Menekülttáborok Sopron vármegyében
Meghívó (PDF dokumentum, 1000 kB)
Beszámoló (PDF dokumentum, 78 kB)
Beszámoló (PDF dokumentum, 78 kB)
Beszámoló
Névsor (38 résztvevő)
Médiamegjelenés (2 darab)
Térkép (7 helyszín)
Képtár (87 kép)
Beszámoló
Hűség a végeken
Utunk májusban Sopron környékére vezetett. Célunk nemcsak a lengyel menekülteket befogadó
helyek voltak, hanem Széchenyik és Eszterházyk nyomában lépdeltünk, körbejárva persze a Hűség
Városát is. Az idő rendkívül kegyes volt hozzánk: a több napos, vagy inkább hetes esők után végre
ragyogott a májusi nap is.
Nekem nagy meglepetés volt, hogy milyen sok lengyel menekültet fogadott be ez a környék, és ehhez
még élő szemtanú is megszólalt – Irénke néni a maga 93 évével, finom vonásaival, sminkjével és
frizurájával igazi jelenség volt. Elmesélte, hogyan látott bele a menekültek életébe, akiknek
biztonságot jelentett az ország: nemcsak munkát, hanem tanulási lehetőséget is biztosított nekik. Ez
az idős hölgy bemutatta nekünk a rózsafából készült kis Mária-szobrot a templomban, és közben
elénekelte nekünk magyarul a lengyel himnuszt. Megtudtuk azt is, hogy jeles ünnepeken a szobor
környékét virágszőnyeg borítja mind a mai napig Fertőszentmiklóson. Nem hagytuk ki a fertőszéplaki
példásan sorakozó tájházakat sem, meglepetésünkre viszonylagos jólétet sugároztak. Gyönyörűen
rendbe tették őket, szinte ragyogtak fehér falukkal és a piros muskátlikkal.
Az egyik legnagyobb élményt – legalábbis nekem – a nagycenki kirándulás jelentette. Nyolcadikos
koromban jártam itt utoljára – és ez bizony nem tegnap volt. Széchenyi István emlékezete nagy
tanulságul szolgálhat a ma emberének. Az a 18 aktív politikai élet, amelynek során a gróf amolyan
modern polihisztorként minden energiáját, vagyonának jó részét, kapcsolatait, diplomáciai érzékét,
tudását hazája javára fordította, a mai napig jól tetten érhető Magyarországon. A Lánchíd, a Magyar
Tudományos Akadémia, a vasút, a Tisza szabályozása, a gőzhajózás, a lovassport meghonosítása mind
az Ő nevéhez fűződnek, hogy egyebeket ne is említsek. Nem tudom, hogyan lehet ezt túllicitálni, mi
mindenesetre elképedtünk az idegenvezető szenvedélyes előadásán. És persze hozzátartozott ehhez
a látogatáshoz a híres hársfasor és a Széchenyi Mauzóleum meglátogatása is. Mécsest gyújtottunk és
nemzeti színű szalaggal tisztelegtünk a Legnagyobb Magyar emlékének.
Másnap, törvénytisztelő állampolgárként szavazással kezdtük a napot, majd kisvonatra pattantunk és
bejártuk a Hűség Városát, – így csupa nagybetűvel – amelynek a lakói sosem feledkeztek meg arról,
hogy hová születtek és hová tartoznak. Sopron nemcsak Széchenyi emlékét ápolja, hanem Liszt
Ferencét is, aki a közeli Doborján szülötte volt, és akinek első nyilvános szereplése éppen itt
volt.Errefelé azért már jócskán látszik a nyugati határ közelsége. És a mai kor furcsaságai is
beszivárogtak – sokan költöznek ide az ország más tájairól, hogy aztán naponta ingázva munkát
vállaljanak a szomszédos Ausztriában.
Mi pedig átruccantunk a Fertő tó két városába: Kismartonba és Rusztra. Aki még nem járt erre, vagy
csak átutazott ezen a vidéken, nyugodtan álljon meg itt legközelebb. Az Eszterházyak emlékét őrzi a
magaslaton álló csodás kastély, és ismét megtudhattuk, hogy mi mindent köszönhetünk a magyar
arisztokráciának. Bár a kastély nem országunk területén fekszik, de az Eszterházyak nem felejtették
el, hogy mire kötelezi őket a nevük. Érdemes a neten böngészni és elolvasni, milyen izgalmas
történetek fűződnek a nevükhöz. Ruszt pedig a maga 22 gólyafészkével, nyugalmával, és kapualjaival
csodás ékszerdoboz. A természeti környezet lenyűgöző, nemkülönben az épített is.
Brennbergbánya sem akármilyen hely ám! Bányászok lakta vidék volt, ahová a szocializmus évei alatt
nem volt egyszerű bejutni. Itt is koszorúztunk az emléktáblánál a Soproni Lengyel-Magyar Baráti Kör
társaságában. Meghallgattuk a vasárnapi-délutáni misét a kocsmatemplomban…Nem ez nem vicc,
felül templom, alul kocsma, talán nincs is több ilyen hely az országban. S hogy az ég milyen kegyes
volt hozzánk, megtapasztalhattunk: addig esett az eső, míg a misén voltunk.
Rendben, még az alkonyati fényben értünk Pestre.
A leírtak természetesen abszolút szubjektív élmények, biztosan vannak, akiknek máshová kerülne a
hangsúly. Mindenesetre azt, hogy minden úgy klappolt, ahogy kellett, szinte percre pontosan, hogy a
koszorúk és nemzeti színű szalagok mellé szép magyar verseket is hallhattunk, hogy bírtuk lábbal,
szívvel és ésszel, nagyon köszönjük Klárinak, Ewanak és Lajosnak. Jó volt magyarnak lenni ezen a két
napon. Nem is állom meg, hogy a végére ne Liszt darabot tegyek be, hallgassa mindenki tisztelettel.
(Előadója KanekoMiyuji – Kismaroson nevelkedett néhány évig.)
https://www.youtube.com/watch?v=w0-dC7eT_Oo
Végvári Györgyi