ÉrdLeMKE

Beszámoló

Hűség a végeken
Utunk májusban Sopron környékére vezetett. Célunk nemcsak a lengyel menekülteket befogadó
helyek voltak, hanem Széchenyik és Eszterházyk nyomában lépdeltünk, körbejárva persze a Hűség
Városát is. Az idő rendkívül kegyes volt hozzánk: a több napos, vagy inkább hetes esők után végre
ragyogott a májusi nap is.
Nekem nagy meglepetés volt, hogy milyen sok lengyel menekültet fogadott be ez a környék, és ehhez
még élő szemtanú is megszólalt – Irénke néni a maga 93 évével, finom vonásaival, sminkjével és
frizurájával igazi jelenség volt. Elmesélte, hogyan látott bele a menekültek életébe, akiknek
biztonságot jelentett az ország: nemcsak munkát, hanem tanulási lehetőséget is biztosított nekik. Ez
az idős hölgy bemutatta nekünk a rózsafából készült kis Mária-szobrot a templomban, és közben
elénekelte nekünk magyarul a lengyel himnuszt. Megtudtuk azt is, hogy jeles ünnepeken a szobor
környékét virágszőnyeg borítja mind a mai napig Fertőszentmiklóson. Nem hagytuk ki a fertőszéplaki
példásan sorakozó tájházakat sem, meglepetésünkre viszonylagos jólétet sugároztak. Gyönyörűen
rendbe tették őket, szinte ragyogtak fehér falukkal és a piros muskátlikkal.
Az egyik legnagyobb élményt – legalábbis nekem – a nagycenki kirándulás jelentette. Nyolcadikos
koromban jártam itt utoljára – és ez bizony nem tegnap volt. Széchenyi István emlékezete nagy
tanulságul szolgálhat a ma emberének. Az a 18 aktív politikai élet, amelynek során a gróf amolyan
modern polihisztorként minden energiáját, vagyonának jó részét, kapcsolatait, diplomáciai érzékét,
tudását hazája javára fordította, a mai napig jól tetten érhető Magyarországon. A Lánchíd, a Magyar
Tudományos Akadémia, a vasút, a Tisza szabályozása, a gőzhajózás, a lovassport meghonosítása mind
az Ő nevéhez fűződnek, hogy egyebeket ne is említsek. Nem tudom, hogyan lehet ezt túllicitálni, mi
mindenesetre elképedtünk az idegenvezető szenvedélyes előadásán. És persze hozzátartozott ehhez
a látogatáshoz a híres hársfasor és a Széchenyi Mauzóleum meglátogatása is. Mécsest gyújtottunk és
nemzeti színű szalaggal tisztelegtünk a Legnagyobb Magyar emlékének.
Másnap, törvénytisztelő állampolgárként szavazással kezdtük a napot, majd kisvonatra pattantunk és
bejártuk a Hűség Városát, – így csupa nagybetűvel – amelynek a lakói sosem feledkeztek meg arról,
hogy hová születtek és hová tartoznak. Sopron nemcsak Széchenyi emlékét ápolja, hanem Liszt
Ferencét is, aki a közeli Doborján szülötte volt, és akinek első nyilvános szereplése éppen itt
volt.Errefelé azért már jócskán látszik a nyugati határ közelsége. És a mai kor furcsaságai is
beszivárogtak – sokan költöznek ide az ország más tájairól, hogy aztán naponta ingázva munkát
vállaljanak a szomszédos Ausztriában.
Mi pedig átruccantunk a Fertő tó két városába: Kismartonba és Rusztra. Aki még nem járt erre, vagy
csak átutazott ezen a vidéken, nyugodtan álljon meg itt legközelebb. Az Eszterházyak emlékét őrzi a
magaslaton álló csodás kastély, és ismét megtudhattuk, hogy mi mindent köszönhetünk a magyar
arisztokráciának. Bár a kastély nem országunk területén fekszik, de az Eszterházyak nem felejtették
el, hogy mire kötelezi őket a nevük. Érdemes a neten böngészni és elolvasni, milyen izgalmas
történetek fűződnek a nevükhöz. Ruszt pedig a maga 22 gólyafészkével, nyugalmával, és kapualjaival
csodás ékszerdoboz. A természeti környezet lenyűgöző, nemkülönben az épített is.
Brennbergbánya sem akármilyen hely ám! Bányászok lakta vidék volt, ahová a szocializmus évei alatt
nem volt egyszerű bejutni. Itt is koszorúztunk az emléktáblánál a Soproni Lengyel-Magyar Baráti Kör
társaságában. Meghallgattuk a vasárnapi-délutáni misét a kocsmatemplomban…Nem ez nem vicc,
felül templom, alul kocsma, talán nincs is több ilyen hely az országban. S hogy az ég milyen kegyes
volt hozzánk, megtapasztalhattunk: addig esett az eső, míg a misén voltunk.
Rendben, még az alkonyati fényben értünk Pestre.
A leírtak természetesen abszolút szubjektív élmények, biztosan vannak, akiknek máshová kerülne a
hangsúly. Mindenesetre azt, hogy minden úgy klappolt, ahogy kellett, szinte percre pontosan, hogy a
koszorúk és nemzeti színű szalagok mellé szép magyar verseket is hallhattunk, hogy bírtuk lábbal,
szívvel és ésszel, nagyon köszönjük Klárinak, Ewanak és Lajosnak. Jó volt magyarnak lenni ezen a két
napon. Nem is állom meg, hogy a végére ne Liszt darabot tegyek be, hallgassa mindenki tisztelettel.
(Előadója KanekoMiyuji – Kismaroson nevelkedett néhány évig.)
https://www.youtube.com/watch?v=w0-dC7eT_Oo
Végvári Györgyi